1. Isten személye
Hitünk középpontjában Isten személye áll.
Isten természetfeletti, mindenható szellemi lény, aki az anyagi világhoz és anyagi létezéshez nem kötött, de uralja a fizikai valóságot, mert mindent Ő teremtett. Ő, aki öröktől fogva létező, aki örökké létezni fog, akinek létezése áthatja az egész univerzumot, aki önmagában tökéletes, akinek hatalma és ereje korlátlan, akinél nagyobb hatalom nincs, aki által létezik minden, akit nem korlátoz semmi és senki. Isten mind a látható anyagi, mind a láthatatlan szellemi világ Teremtője; a világ és a létezés fenntartója. Isten az Ő szavának erejével teremtett mindent; szólt és lett.
Isten személy, nem pedig egy személytelen erő.
Isten szerető, gondoskodó, jóságos, szent, igazságos, kegyelmes és irgalmas.
Isten az Ő teljes valójában az emberi értelem számára felfoghatatlan, ám az Ő természetfeletti kinyilatkoztatásán keresztül személyesen megismerhető az egyes ember számára. Isten az ember szellemébe kijelenti magát, ha az ember keresi Őt. Először Teremtő Istenként tekintettek Rá, majd Egyetlen Létező Istenként, Mindenhatóként, és végül Jézus Krisztuson keresztül Mennyei Atyaként ismerhette meg Őt az emberiség.
Isten, Örökkévaló Atya, Ő a Teremtő, a Forrás, a Megtartó és Úr minden teremtmény fölött.
Igazságos és szent, irgalmas és könyörületes, késedelmes a haragra, szeretete végtelen, kegyelme örökkévaló.
Isten Egy.
2. A Fiú
Isten, a Fiúban, Jézus Krisztusban jelentette ki magát. A Fiú minden teremtett lény előtt lett, majd minden Őáltala és Rá nézve teremtetett. Benne lett nyilvánvalóvá Isten jelleme, általa teljesedett be az emberiség megváltása és Ő ítéli meg a földet.
Emberként tökéletes megtestesítője volt Isten igazságosságának és szeretetének, tökéletesen betöltve Isten törvényét.
Önként vállalta bűneink következményeként a kereszthalált, helyettünk halva meg; feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy közbenjárjon értünk a mennyei szentélyben, jelenleg is a mennyben van, ahonnan visszatér majd és magához veszi népét. Az Atyához csak a Fiún keresztül, a Fiúba, mint Felkentbe, azaz Messiásba vetett hiten keresztül lehetséges közeledni.
Az Atya a Fiú feje, a Fiú teljesen az Atya akarata alá rendelte magát – a Fiú semmit sem cselekszik önmagától, csak azt teszi, amit az Atya mond neki. A Fiú tehát rendelkezik az Atya akaratától független, önálló akarattal, ám – ahogy testet öltése során is tette – teljesen alárendeli magát Isten akaratának.
A Fiú nem azonos az Atyával, Ő egy Tőle különböző személy, de Vele tökéletesen egyek akaratban. A Fiú született, Isten teremtésének kezdete, és magasan minden teremtmény fölött áll. Ő nem teremtés által lett Isten fiává, mint az angyalok, nem fiúvá fogadás által, mint a keresztények, hanem azért Isten Fia, mert a bemerítkezésekor Fiává tette (szülte) az Atya Isten, és mert minden teremtmény elsőszülöttje. Az Ő Fiúsága nem olyan kiváltság, amibe felemeltetett, hanem olyan állapot, amit jog szerint birtokol. Ennél fogva maga is Isten, hatalmát és mennyei helyét az Atyától kapta, így méltó a dicséretre. A Fiú a Királyok Királya, a föld királyainak fejedelme, hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, megöletett Bárány, aki Király és Főpap is egyben.
3. A Szent Szellem
A Szent Szellem az Atya Isten Szelleme, nem egy Tőle különálló isteni személy. Az Atya Isten az Ő saját Szellemén keresztül ihlette a Szentírás íróit, Szellemén keresztül töltötte be Krisztus életét erővel, Szellemén keresztül újítja meg és formálja a Felkent képére azokat, akik erre vágynak, és akik erre kérik az Atyát.
A Szent Szellem nem csupán személytelen erő, mert magának az Atya személyének minden jegyét magában hordozza, de nem egy Tőle elkülöníthető önálló személy, így nem is rendelkezik önálló akarattal – hiszen Ő magának az Atyának a Szelleme, Isten erejének különleges kiáradása, nem pedig egy Tőle és a Fiútól elkülönülő önálló entitás, tehát nem egy istenhármas harmadik személye.
Azért küldte el az Atya és a Fiú, hogy Isten mindig a gyermekeivel legyen; Ő adja az egyháznak a kegyelmi ajándékokat és Ő jelenti ki az ember szellemének Jézust, mint testben megjelent Krisztust; a Szentírás ígérete szerint minden igazságra elvezeti azt, aki ezt kéri.
Isten Szellem. A Szent Szellem, Isten Szelleme tanácsol, vezet, bizonyságot tesz, buzdít, bátorít, vigasztal, és Isten erejével ruházza fel azokat, akik Isten kegyelméből betöltekezhetnek vele azaz erőt ad, megerősít.
4. A Szentírás
A Szentírás könyvei Isten kinyilatkoztatása önmagáról.
Az ember saját erejéből semmit sem tudhat meg Istenről, saját erőfeszítésein keresztül lehetetlen Istenről bármilyen ismeretet szereznie. A Teremtőről csakis úgy tudhatunk meg bármit, ha Ő maga nyilvánul meg az ember felé, ha Ő maga felfedi az ember előtt Önmagát.
Istennek úgy tetszett, hogy amit szeretne magáról felfedni, mindazt tekercsekben, könyvekben örökítsék át egymásnak a generációk. Azért adta nekünk a Szentírásokat, hogy akiknek szívében fellobbantja Isten Szelleme az Ő megismerésének vágyát, azoknak rendelkezésére álljon egy hiteles forrás, amelyen keresztül ismerethez tudjanak jutni Róla.
Ezen kívül a Szentírások bemutatják a világ és az ember teremtésének körülményeit, okát, az ember bűnbeesését, így a világ jelenlegi állapotának okait is. Tehát az emberi lét alapkérdéseire is válaszokat kapunk a Szentírás könyveiből.
Az Atya Isten gondviselése és bölcsessége lehetővé tette a ma embere számára, hogy ez az írott tudás semmit se torzuljon az évezredek során. Ám a Szentírás könyveinek üzenete nem csupán száraz, intellektuális tudás: egyedül a választottak, az igazi keresők előtt fedi fel Isten Szelleme az Írások valódi üzenetét és értelmét. Akik valóban és igazán keresik Istent, akik ténylegesen vágynak az Ő megismerésére, csupán azok előtt tárja fel Önmagát a világmindenség Teremtője. Ehhez a megismeréshez pedig az első lépcső Szentírásoknak, mint Isten szavának az olvasása.
5. Isten elválaszthatatlan az Ő törvényétől
Két fontos bibliai igazságot vallunk a törvénnyel kapcsolatban:
- Nem a törvény betartása által van üdvösségünk, hanem kegyelemből, hit által, az Egy Igaz Istennek és az Ő egyszülött Fiának a megismerése és befogadása révén.
- Van a törvénynek egy része, amit Jézus nem törölt el, de van a törvénynek egy másik része, aminek viszont vége van (érvényének vége lett) Krisztus által.
Isten az Ő törvényét nem Mózes által közölte először, ugyanis Ábrahámról, aki évszázadokkal Mózes előtt élt feljegyzi a Szentírás, hogy „megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet”. Tehát a törvény létezett már a teremtés óta, sőt, már a teremtés előtt, hiszen Isten lelkének, szívének, jellemének a visszatükröződése. Ugyan a törvény emberiségnek történő átadási módja nincs feljegyezve az Írásokban, mégis, a fentiek alapján biztosak lehetünk benne, hogy a tízparancsolatnak nevezett törvény már jóval Mózest megelőzően ismeretes volt az emberiség előtt. Ez azt is jelenti, hogy a tízparancsolat megbonthatatlan egység, azaz a szombatnap megtartása is érvényben lévő része.
Akiket valóban Isten Szelleme vezet, azok vágyat éreznek Isten törvényét megtartani, mert ezt a vágyat ülteti a Szent Szellem a szívünkbe. Nem kőtáblákra, hanem szívünk hústábláira írja az Ő törvényét. A törvény megtartása a szeretet Istenéhez visz közelebb minket, a másokért való élésre tanít, ezért betartása a jellemfejlődésünk alapja és a boldogságunk előfeltétele.
6. A bűn eredete
A bűn az Isten törvényének való engedetlenség, az én- vagy ön-központúság, az egoizmus eredménye. A bűn törvénye szenvedést és halált szül, azaz Isten törvényének való engedetlenség pontosan az ellenkezőjét szüli az engedelmességnek.
A bűn az egyik oltalmazó kerub lázadása folytán jött be a teremtett világba. Ez a főangyal, aki később Sátánná lett, fellázította és maga mellé állította az angyali seregek egyharmad részét, akiket Isten később kiutasított a mennyből, a szellemi lények lakóhelyéről. Sátán és angyalainak lázadása akkor lett teljessé, amikor Sátán korábbi uralkodási területét, a földet, a Teremtő Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett embernek adta, hogy uralkodjon azon. Sátánban a féltékenység és az ember iránti gyűlölet a tetőfokára hágott.
Sátán a Szentírás szerint az első emberpárt – ahogyan a mennyei angyalok egyharmadát is – becsapta hazugságával, félrevezetésével, így bírva rá őket az engedetlenségre, a bűnre. Az ember bűnbeesésével megromlott a rá bízott, az ember oltalmára, felügyeletére bízott világ is. Az édenből való kiutasítás után a világ egyre messzebb távolodott a Teremtőtől, egyre mélyebbre süllyedt a bűnben és annak következményeiben.
A bűn és Sátán uralmának létrejötte nem Isten akarata, és Ő csak addig engedi a bűnt létezni, amíg az megmutatja az igazi, valóságos arcát. Az igazság győzelmet arat a bűn fölött, az pedig végül megsemmisül, gyökerestől kiírtatik még az írmagja is, majd teljes védettséget élveznek az új világ lakói a bűnnel szemben. Ám a világ jelenleg még a bűn miatt megromlott állapotában van, mert az első ember bűnbeesése kihatott az egész lényére, utódaira, életére. A bűn következtében megváltozott az ember genetikája, emiatt halandóvá vált. A bűn következménye a halál, ez pedig minden emberre kihat. A Sátán uralta világ megváltozott az uralkodójának képére és hasonlatosságára: a bűn és halál istene miatt van a világban a gonoszság, a halál, gyász, szenvedés, kín és fájdalom, a nyomorúság.
7. A megváltási terv
A Teremtő Atya Isten az Ő végtelen bölcsességében előre tudta a bűneset bekövetkezését, és tisztában volt a bűn következményeivel. Ezért az Egyszülött Fiúval örök időknek előtte, még e világ megalapítása előtt egy tervet készített a bűnbeesett ember megváltására, megszabadítására, majd pedig a bűn teljes megsemmisítésére vonatkozóan.
Ennek értelmében minden bűnbeesett teremtménye számára lehetőséget biztosít a bűn minden következményétől való megszabadulásra, mégpedig úgy, hogy mindeközben a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja a szabad választás jogát, a megtérők számára pedig teljes szabadulást kínál az igazság és a szeretet végső győzelmében.
Isten úgy szerette a világot és benne a saját képére és hasonlatosságára teremtett embert, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta váltságul a bűnök eltörlésére. A megváltási terv része ugyanis az, hogy ezt a döntést a Fiú hozta meg saját szabad akaratából, azaz még e világ megteremtése előtt elhatároztatott, hogy a bűn világba történő bejövetele esetén a Fiú kifizeti a bűn következményeit, büntetését, hogy mindenki, aki hisz Őbenne kegyelemből részesedjen ebből a felkínált megváltásból, szabadulásból.
8. A testté lett Ige
Isten Fia, a megváltási tervnek megfelelően, emberi testben született meg a földön: azaz testté lett, amikor eljött az Istentől rendelt ideje. A földi, emberi életében az arámi Yeshu, vagy Yeshua néven nevezték Őt, aminek görög átírása (Iesus) nyomán Jézus néven vált ismertté. Mivel Istentől küldetett, ezért az Atya Isten Felkentje volt, azaz Messiás, ami a héber Mashiah (Felkent) magyar átírása, ennek görög alakja a Christos, amiből pedig ered a Krisztus elnevezés, így a testté lett Ige Jézus Krisztus néven ismert az emberi történelemben.
Jézus, amikor testet öltött, mennyei formáját és a mennyben elfoglalt hatalmi helyét maga mögött hagyta, önmagát megüresítette és teljesen emberré lett. Magára öltötte a bűnbe esés után megromlott én-központú emberi természetet is, így mindenestől fogva hasonló lett hozzánk. Ugyanúgy megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan, és ugyanúgy szenvedett megkísértetvén, mint bármelyik másik ember.
Azonban a testté lett Ige, Jézus, sohasem vétkezett! Szent, ártatlan, bűnöktől elválasztott maradt. Belső emberében soha nem hagyta megfoganni és bűnné válni, még gondolataiban sem a kísértést. Az erőt mind ehhez szüntelen imaküzdelmein keresztül, a Szent Szellem ereje által, a mennyből kapta.
Ahhoz, hogy mint Isten Báránya beteljesítse a megváltási tervet, elengedhetetlen volt, hogy egyrészt osztozzon a bűnre hajló emberi természetünkben, másrészt pedig, hogy azon (a bűnön) teljes győzelmet arasson.
Testtélétele által Jézus az Urunkká, Mesterünkké, de egyben Testvérünkké és barátunkká is lett. A bűn felett aratott győzelme második Ádámmá tette őt, azaz a bűn hatalma alól megszabadító, az ember és Isten közösségét helyreállító Királlyá vált. A bűn felett aratott győzelmében pedig osztozhatnak vele mindazok, akik hittel elfogadják az Atya Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét.
9. A Fiú, mint közbenjáró
Jézus az önként vállalt engesztelő áldozatával és az azt követő mennybemenetelével nem fejezte be szolgálatát. Jelenleg is az Atya jobbján van a mennyben és isteni hatalmának teljes birtokában végzi szolgálatát a világmindenség fenntartásának és igazgatásának munkájában.
Az ember megváltásáért folyó küzdelem azonban ma is szolgálatának egyik központi eleme. Ennek a szolgálatnak részeként a mennyei templom szentélyében teljesíti Krisztus a főpapi szolgálatát – mint az emberekért közbenjáró igaz főpap.
Közbenjárása kulcsfontosságú minden üdvözülni vágyó ember életében és elengedhetetlen is egyben az üdvösségre jutásunkban. Ő képvisel minket Isten és a mennyei lények előtt, mégpedig úgy, hogy védelmébe vesz minket Sátán vádolásaival szemben, mint szószólónk, tanúsítva a szentek hitének őszinteségét. A bűneink miatt kiontott szent vérét bemutatva kezeskedik, kötelezettséget vállal értünk, hogy Ő megtisztít minket, és így Isten nekünk adott kegyelme nem csúfoltatik meg bűnös életünk miatt, hanem Jézus Krisztusban megtisztíttatunk, megszenteltetünk, Ő általa megigazultunk és Őbenne végül meg is dicsőíttetünk.
Jézus közbenjáró szolgálata magában foglalja minden egyes elhívottért, választottért folytatott szüntelen imádkozását, Isten munkájának földi elvégzőiért való imát, ennek a munkának az irányítását, kézben tartását, Isten népe közösségének, az egyháznak a fenntartásáért folytatott küzdelmet.
10. Isten népben gondolkodik
Istennek mindig volt elhívott, választott népe. A teremtő Atyának nincsenek világi értelemben vett „kedvenc” gyermekei. Ő nem egymástól elkülönülő, zárkózott magányos farkasokat szólít meg. Nem remetéket hívott el, nem a közösségi életre képtelen, másokhoz alkalmazkodni nem hajlandó egyéneket. Istennek minden időben volt élő népe. Akkor is volt választott népe, volt „Maradék”, amikor Noé idejében az egész világ a gonoszságától fuldokolt – ugyan csupán nyolc ember képezte Isten akkor élő népét, de mégis: akkor ők voltak a maradék, ők voltak Isten népe.
Isten az ajándékait a gyülekezetben, a szentek közösségében helyezi el, mégpedig azért, hogy egymást építsük a gyülekezetekben. Isten ma élő népe a Kihívottak közössége, akik egy Testként szolgálják és építik egymást. Isten ma élő népét a Szent Szellem által kimunkált azonos hit, egyazon akarat, azonos látás, ugyanazon értelem jellemzi.
Ám ezen kívül is pontosan meghatározott, a Szentírásokból megismerhető jellemzői vannak Isten ma élő igaz népének, a Maradéknak:
Az Egy Igaz Isten megismerésében járnak; ismerik és elfogadják az Atya Egyszülött Fiát, Jézust, mint Felkent megváltót, szabadítót; Isten Szelleme vezeti őket, ezért Isten fiainak neveztetnek; megtartják Isten parancsolatait – beleértve a hetedik napnak – a szombat – Istennek való megszentelését is; náluk van Jézus Krisztus bizonyságtétele, a prófétaság szelleme; hitüket közösségben, gyülekezetben gyakorolják, nem elkülönülve a szentek közösségétől; Krisztus valódi szeretete munkálkodik közöttük; hirdetik és szent reménységgel a szívükben várják a Felkent Jézusnak királyként való visszajövetelét; elkülönülnek a világtól, a világi gondolkodástól, a világi értékrendtől, „nem e világból valók”; életükben első helyet az Istennel való járás tölti ki; hirdetik Isten Királyságát és munkálkodnak is annak eljövetelén; a Szent Szellem kegyelmi ajándékainak részesei.
11. A megtérés
Valódi megtérés nélkül nem lehetséges odatalálni Istenhez. A megtérés a belső ember elméjének és szívének megújulása, a bűn okozta vakság és szellemi homály eloszlása az Istenhez való teljes odafordulás nyomán. A valódi megtérés elválaszthatatlan a világtól való elfordulástól.
Noé és családja a kihívottak, mint a világtól való elkülönülés előképei voltak. Amikor Isten elhívta őket a rájuk bízott munka elvégzésére, egyben ki is hívta őket a világból. Ezután ők maguk is hoztak egy döntést, teljesen Isten felé fordultak, csak az Ő munkáját végezték, azaz elkülönítették magukat a világtól. Ugyanis Istennek nem lehet semmi közössége a bűnös világgal. Ekkor, miután engedelmeskedtek Isten elhívásának, Isten is elválasztotta őket a maga számára.
A megtérés nem egy érzelmi élmény, nem egy katartikus átélés, amit az Istennel való találkozás hoz létre. Társulhat hozzá és az esetek nagy részében társul is egy természetfeletti istenélmény, ami érzelmi reakciókkal is jár, ám ez nem maga a megtérés, csupán esetleges kísérője. A megtérés az ember döntése, amit habár a Szent Szellem munkál ki az ember szívében, ám ennek a döntésnek nyomán megváltozik az ember addigi élete is: a bűnös élet megszabadul a bűn következményeitől a Jézusba, mint megváltóba vetett hiten keresztül, és Isten kegyelme kiárad a személy életére. Az a megtérés, amit nem kísér az élet megváltozása, nem valódi megtérés.
12. A keresztség
Valódi megtérés után a keresztség, vagy bemerítkezés szinte elpecsételi az embert az Isten Szellemétől való újjászületésre. A cselekedet jelképes, de nagy jelentőséggel bír Isten szemében! A Szentírás a „megtérés keresztségének” vagy az „újjászületés fürdőjének” nevezi.
Az ókeresztény gyakorlat és a Szentírás csak a tanítványság alapvető feltételeinek ismeretében meghozott, érett, önkéntes döntésen, saját akaraton alapuló, alámerítéssel történő felnőtt keresztséget tekinti hitelesnek. Ez a keresztség Jézus kijelentése és példaadása szerint olyan „igazság”, amit mindenkinek „illik betöltenie”.
A keresztség, jelképes cselekedetének belső, szellemi-lelki tartalma értelmében a régi, ó-ember életének összes bűnének lemosása, vagyis a bűnbocsánatért való folyamodás és annak elnyerése. Mindemellett a múlt eltemetése és az azzal való végleges szakítás. Ez azt is jelenti, hogy a valódi bűnbánatot gyakorló, ténylegesen megtért hívő lelkiismeretét tovább nem gyötörhetik a korábban elkövetett bűnök vádolásai, hiszen Jézus Krisztusban megbocsáttattak.
Ezután egy másik, nagy jelentőséggel bíró jelképe a keresztségnek a feltámadásban való részesedés. Először egy új, földi életre történő feltámadás a keresztség után, Isten segítségül hívásával, majd pedig a végső, örök életre történő feltámadásban való részesülés, amit boldog és áldott reménységgel várnak a megváltottak.
13. A megszentelődés
A megszentelődés nem az ember saját erőfeszítéseinek eredményeként létrejött „bűntelen állapot”, hiszen az ember bűneit, és még inkább annak következményeit saját cselekedetei nem képesek eltörölni, ezt egyedül Jézus engesztelő áldozata és az abba vetett hit általi megigazulás következményeként, Isten kegyelméből kapjuk meg.
A megszentelődés a hit általi megigazulás szellemi következménye, ha ennek hatalmas kegyelmét az ember kellően képes értékelni. Ez abban jut kifejezésre, hogy a bűnbocsánattal szembesülő ember Isten iránti hálája és szeretete még jobban elmélyül. Vágyva vágyik arra, hogy a cselekedetei Istennek tetsző cselekedetek legyenek és hogy egész élete viszont áldozat legyen Isten szolgálatában és a szentek közösségében, válaszul Krisztus áldozatára és az Atya szeretetéből fakadó kegyelmére.
A megszentelődés által részesül az ember Krisztus igazságában, ami először kegyelemből tulajdoníttatik neki, de a megszentelődés során Isten Szellemének hatalmas munkája nyomán egy változás megy végbe az emberben, ami egészen a fizikai élete során tart és az örökkévalóságban teljesedik be. A megszentelődés a gyakorlatban azt is jelenti, hogy az ember egyre inkább összhangba kerül Isten törvényével és életét alárendeli Isten akaratának, de nem kényszerből, hanem szíve mélyéből erre vágyva.
A bűnbocsánattal megtisztul az ó-ember a bűntől, majd a bemerítkezéskor megszületik az új, szellemi ember, a belső ember, amely már alkalmas Isten Szellemének befogadására és arra, hogy ott isten lakozást vegyen. Az öröklött ádámi természet azonban még a régi, és rendre igyekszik felülkerekedni, és az ó-embernek ezt az előretörését a Sátán fokozott erővel fel is használja, hogy ezen keresztül támadja az embert. A megszentelődés során az ember a benne lakozást vett Szent Szellem által képes győzelmet aratni öröklött természete felett, így lassan, fokozatosan kialakul a szilárd, krisztusi jelleme, egymás után érnek be a Szellem gyümölcsei. A hiba, amit az ember ilyenkor elkövet, hogy ezeket a gyümölcsöket saját képességei eredményének tekinti, saját magának tulajdonítja, nem pedig a benne munkálkodó Szellemnek, azaz Isten kegyelmének.
14. Az úrvacsora és a lábmosás
Az úrvacsora ugyanúgy elválaszthatatlan az azt megelőző lábmosástól, ahogyan Isten elválaszthatatlan az Ő törvényétől. Míg a keresztség a megtérés és az újjászületés szellemi törvényszerűségeit jelképezi, az úrvacsora a megszentelődést, az Isten általi megszentelést is.
A lábmosást ugyanolyan parancsolatként rendelte el Jézus, ahogyan a kenyér és a bor kiosztását, magunkhoz vételét. A lábmosás egy szükséges lelki, szellemi előkészület a Krisztussal való úrvacsorában való találkozáshoz, az Istennel való szövetség megújításához, ami a kenyér és a bor magunkhoz vételével történik meg. A lábmosás a bűnök lemosásának jelképe, mint a keresztség, a vízbe történő bemerítkezés szimbolikus megújítása, azaz az Istennel és az egymással való bűnrendezés jelképe és lehetősége. A lábmosás gyakorlása segít megőrizni magunkat a felfuvalkodástól, a büszkeségtől, a tekintélyelvűségtől. A lábmosás az egyes életszakaszok naponként el nem rendezett törvényszegéseinek, az ember élete „titkos bűneinek” az eltávolítására is szolgál, mégpedig a keresztség utáni élet időszakában!
A kovásztalan kenyér Krisztus földi élete során bemutatott tiszta, bűntelen életét szimbolizálja, amit megtörünk, ahogyan Krisztus is testben töretett meg a kereszten, amit a kereszthalálára emlékezve veszünk magunkhoz. A bor a benne hordozott életen keresztül szimbolizálja Krisztus értünk kiontott szent és tiszta, bűntelen vérét, ami képes elmosni bűneink következményeit és képes megtisztítani a bűnös ember életét. Ahogy Jézus meghagyta számunkra, mindezekért először hálát adunk, ami Krisztus igaz életéért, áldozatáért és haláláért való hálára tanít minket. Ez az Isten szeretetét segít megérteni a szívünkben.
Az Úrvacsora rámutat a hívők szívében lévő élő reménységre is: a Megváltó Jézussal való személyes találkozás reményére az Ő visszajövetelekor. Tehát a Bárány menyegzőjén, a menyegzői vacsorán való részvétel reményének gondolata is az úrvacsoravétel lelki tartalma. Így az úrvacsora a bűntől és annak minden következményétől való felszabadulás megtapasztalása, az öröm, a hála és a reménység megújítása is.
15. A hívők fejének befedéséről
A Szentírásban a lábmosás és az úrvacsora elrendeléséhez hasonló „szereztetési” igékkel történt rendelésként találkozhatunk a hívők fejének ima és prófétálás közbeni befedésének rendeletével.
A teremtésben szerzett szellemi rendtartás szerint a nőnek feje, szellemi elöljárója a férfi, a férfi feje a Krisztus, a Krisztus feje az Atya Isten. Isten dicsősége a férfi, aki az Ő képe is egyben. A férfi dicsősége az asszony, aki a férfiúból van. Az asszony dicsősége az ő nagy haja. Tehát Jézus, aki megmentett bennünket a bűneinktől, a férfiak feje, az asszony feje pedig a férfi, Krisztus feje pedig maga az Atya Isten. A Szentírás egyértelműen tudatja velünk, hogy az asszony köteles befedni az ő fejét ima és prófétálás közben, ám a férfi nem fedheti be fejét imádkozás és prófétálás közben, mert azzal megszégyenítené a fejét: tehát a fejét, a hatalommal felruházott vezetőjét, azaz a Felkent Jézust!
A Messiás Jézus, a Teremtő és Örökkévaló Atya Isten egyszülött fia a férfi szellemi feje. A férfi ezért nem fedheti be semmivel a fejét, amikor imádkozik, vagy prófétál Isten Szelleme által, mert ezzel megszégyeníti Jézust, aki megváltotta őt a bukott emberi állapotából, a bűneiből. Ugyanis, ha befedi a fejét a férfi, akkor a Megváltóját megkerülve, a (Jézus kereszthalála nélkül még mindig) bukott emberi állapotából kiindulva, megváltatlan emberként kívánná az Atya Isten dicsőségét tükrözni. Nem lehetséges a Krisztust Jézust megkerülve, Őt kihagyva az Atya elé járulni. Erről szól a Messiás egész földi szolgálata és emiatt volt szükséges életét adnia az emberért. A Szentírás értelmében, az a férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, semmibe veszi a Felkent áldozatát és azt a munkát, amit még időknek előtte elrendelt az Atya, és amit maga a Fiú pedig önként vállalt elvégezni, mert a férfi így (ha befedi fejét) elrejti azt a teremtéskor neki adott dicsőséget, amit az Atya az ádámi bűnbeesés után a Fiú áldozatában állított helyre. Emiatt szükséges imáinkat nem máshoz, hanem az Atyához intézni, de emiatt elengedhetetlen, hogy Jézuson keresztül közelítsünk az Atyához, tehát Jézus nevében tárjuk fel imáinkat, továbbá ezért is fontos lelki imákból az Atya akarata szerinti, Isten Szelleme által ihletett szellemi könyörgésekké változtatni az imáinkat.
Még egyértelműbben: azok a férfiak, akik befedik a fejüket ima és/vagy prófétálás közben, ezzel egyértelműen és nyíltan kifejezésre juttatják azt, hogy nem kérnek a Názáreti Jézusból. Továbbá azt adják hírül, hogy elvetik Őt, mint urukat és megváltójukat, illetve nem tekintik Istentől való Felkentnek, nem tekintik Isten egyszülött Fiának, nem fogadják el hatalommal felruházott vezetőjüknek, következésképpen hiábavalóvá teszik áldozatát. Azaz: megcsúfolják azt, aki önmagát adta az ő bűneikért való engesztelő áldozatul, megszégyenítik azt, aki egyébként pedig Istentől rendelt fejük lenne.
Ahogyan a férfi kizárólag az ő fején, azaz Krisztuson keresztül közeledhet Istenhez, azaz nem saját dicsőségét keresve és arra hivatkozva, ugyanúgy az asszony is köteles elrejteni az ő saját dicsőségét amikor közeledik Istenhez, azaz köteles elfedni a haját, mégpedig az angyalok miatt is, akiket egyszer már becsapott az asszonyok szépsége, aminek következtében végtelenül hatalmas bűnáradat ömlött az emberiségre. Az asszonyok felelőssége ezt észben tartani, saját és a környezetük érdekében, a gyülekezetek elöljáróinak pedig szellemi felelősségük és kötelességük ezt betartatni. A végidők során ennek különösen nagy jelentősége lesz, Isten népe komoly bajoktól kíméli meg önmagát, ha ebben is engedelmes a Szentírás kijelentésének, Isten rendelésének.
16. Az Istentől rendelt ünnepek megtartása
Isten a Szentírásban elrendelte, hogy meghatározott ünnepeket tartson az Ő népe. Ünnepek: meghatározott okból és célból elrendelt, Isten számára elkülönített napok, hosszabb-rövidebb időszakok, amikor Isten népe az idejét az Istennek szenteli, a Vele és a szentekkel való közösségben tölti. Az ünnepeket nem csak az otthon magányában, nem csupán a család szerető közösségében töltjük, hanem Isten népével, Krisztus Testével való szeretet közösségben.
A Szentírás szerint az ünnepek idejét, napjait Isten az égitesteken keresztül jelzi népe számára. Ennél fogva Isten ünnepeinek megtartását nem a naptári hónapokhoz és napokhoz igazítjuk, hanem az égitestek járásához.
Isten ünnepeit emelkedett lélekkel, szívünket ünneplőbe öltöztetve, az ünnep jelentőségét minél jobban megismerve és megélve, örömben, méltósággal és szeretetben tartjuk meg. A Szentírás a hét hetedik napját ugyanúgy szombatnapnak hívja, mint az Istentől rendelt ünnepek napjait is az Isten szombatjainak nevezi. Ezeken a napokon a hétköznapi munkavégzést felváltja az Istennel való járás és a testvérekkel való szeretetközösség megélése. Az ünnepek célja, hogy feltárják a Benne hívők előtt Isten megváltásának menetrendjét.
17. Az Isten Szellemétől való kegyelmi ajándékok
Isten egyháza és gyülekezetei csupán emberi okoskodások és teológiai vitatkozások színtere lehetne, ha a teremtő Atya nem adná az Ő Szellemének ajándékait engedelmes népének szívébe, mint kegyelmének ajándékait. Isten Szellemének ereje nélkül csupán üres fecsegés maradna minden Istenről való beszéd és minden bizonyságtétel.
Az Isten Szellemével való betöltekezés útján kilenc kegyelmi ajándék részesei lehetnek az egyház testvéri közösségének tagjai: bölcsesség szava; ismeret vagy tudomány szava; hit ajándéka; gyógyítás ajándéka; csodatévő erők ajándékai; prófétálás szelleme; szellemek megkülönböztetésének ajándéka; nyelvek nemei; nyelvek magyarázata.
Ezeket az ajándékokat, illetve ezek bármelyikét nem érdem szerint osztogatja Isten, hanem kinek-kinek kegyelemből, amint akarja, ám feltételekhez kötötten. A Szellem ajándékaiból csakis azok a hívők részesülhetnek, akik valóban és igazán hisznek, akik megtérése valódi, akik engedelmeskednek Isten írott igéjének, akik teljesen átadták magukat Isten munkájának, az Isten királyságáért való küzdelemnek. Ezen kívül az ajándékokat nem öncélúan kapjuk, nem a saját elképzeléseink szerinti cselekedetek eszközéiül, hanem kizárólag és mindig egymás, azaz a szentek közösségének, az egyháznak az építése céljából, így azok, akik nem szabadultak meg nagyratörő egójuk diktálta cselekedetektől, nem részesülhetnek a Szent Szellem fent felsorolt kegyelmi ajándékaiból.
18. A szellemi világ felépítettsége
Isten a láthatatlanból hívta életre a látható, fizikai, anyagi világot, és minden, a világban látható esemény mögött a láthatatlan világban zajló események állnak. Azaz minden fizikai történés mögött a láthatatlan, szellemi világ eseményei, történései vannak. A szellemi szférában végbemenő folyamatok komoly hatással vannak a fizikai világra.
A mai, látható világot nem tekinthetjük az Isten eredeti szándékai szerint teremtett világnak és a világ jelenlegi állapota nem a Teremtő Isten eredeti elképzeléseit tükrözi. E jelenvaló látható világ e világ istenének hatalma alatt áll, azaz a látható világot a Sátán uralja – mégpedig a szellemi létformából. Minden, amit ma magunk körül látunk a világ állapotát tekintve, a Sátán hatalmának és elképzelésinek kivetülése, az eredeti, Isten által teremtett tökéletes rendet felváltotta a Sátán elképzelése szerinti világ: ragadozók és prédaállatok kegyetlen küzdelme; a szaporodás az áldás helyett véres küzdelemmel kivívható kiváltság; az Isten által teremtett fajok egy része eltűnt, de kiegészült a Sátán által létrehozott hibrid, kevert fajokkal (tiszta és tisztátalan állatok léte); megjelentek a parazita fajok, a pusztító baktériumok, gyilkos vírusok; az erősebb elpusztítja a gyengébbet, a kegyetlenebb a szelídet, bejött a világba a verseny, a küzdelem; az emberi társadalmat áthatja az igazságtalanság, a hazugság, a kegyetlenség, a pusztítás; a világban az Istentől való szépség mellett jelen van a betegség, a fájdalom, a szenvedés, a kín, a bűn, és a halál…
Mindez pedig egy szellemi szférában munkálkodó hatalmas kerubnak, a Sátánnak az anyagi világra kiáradó szellemisége miatt van jelen a világunkban. A politikát nem Isten tartja a kezében – és habár csak az történhet meg, amit Isten megenged, a világtörténelem csakis az Isten által elrendelt irányba folyhat, de mégis: az egész emberi politikai rendszert, a társadalmakat, a vallásokat, az oktatási rendszert, a szórakoztatóipart, az emberek mindennapjait, a pénz világát, mindent ezen a földön egyetlen szellemi valóság, a sátáni embergyűlölet tette olyanná, amilyennek most láthatjuk.
A világot egy rendkívül jól szervezett szellemi uradalmi rendszer tartja befolyása alatt és irányítja. Sátán az ő bukott angyalaival és az általuk irányított démoni seregekkel a totális káosz, a teljes pusztulás felé viszi a földet. Minden emberi hatalmi szintet egy, a szellemi világban jelenlévő, ördögi hatalmi szintről irányítanak, úgy manipulálva az emberi vezetőket, mint valamiféle marionett bábút. A világ istene nem a Teremtő Isten, hanem a Sátán által létrehozott értékrendszer különféle elemei: a hatalom, a pénz, a befolyás, a gazdagság, a siker, tehát az én-központúságban megfoganó bűnös emberi törekvések.
Amikor szellemi harcot folytatunk, akkor ezek ellen a szellemi világban lévő démoni fejedelmek, hatalmasságok, uradalmak ellen harcolunk – nem pedig az általuk uralt, befolyásolt, manipulált emberek ellen. A Felkent Jézust, mint Szabadítót is ismerjük, aki képes minket megszabadítani minden átoktól, bűnből, bűnös élettől, gonosz szellemi befolyástól, a bűn következményeitől, és általvinni egy Istentől való életbe, Isten királyságába. Ennek útja a megtérés, ami átvisz minket a Sátán hatalmából az Isten királyságába.
19. Az Izrael testébe beoltott szellemi Izrael
Istennek mindig volt, és ma is van olyan népe, akik az Ő igazságát képviselték a Sátáni, gonosz és megtévesztett világgal szemben. A Teremtő az Ő hűséges népéért mindig kiállt, harcolt értük és elkötelezetten védelmezte az Ő akaratának véghezvitelében, mint saját népét, mint saját gyermekeit – ameddig azok hűségesnek és engedelmesnek bizonyultak viszonozni az Isten szeretetét, gondoskodását.
Egykoron az Ábrahámnak adott ígéret egyik beteljesüléseként Jákob, a későbbi Izrael tizenkét fiának leszármazottjai, Izrael tizenkét törzse képezte Isten kiválasztott népét. Isten hatalmas kézzel szabadította meg népét az egyiptomi rabságból, ám a népe hűtlenséget tanúsított a Szabadító Istenével szemben, aminek következtében kiestek Isten áldásaiból, sőt, miután a zsidók maradéka megfeszítette az Istentől jött Felkentet, a Názáreti Jézust, a nekik szabott kegyelmi idő elteltével Isten elvetette Izrael testi leszármazottjait, mint egyedüli választott népet. A végidőkben, Isten helyreállítja majd a testi Izraelt, ám ez még nem történt meg.
Azonban Isten egy másik népet is elhívott, hogy választott népévé legyenek, mégpedig olyanokat, akik egykoron nem voltak nép, hogy aztán népének nevezze őket. Sőt, nem csupán népének, hanem egyenesen az élő Isten fiainak hívatnak. A Szentírás világosan bemutatja azt az Isteni tervet, hogy a természetes olajfa kitöretett ágai (a hűtlen testi Izrael) közé, mintegy vadolajfaként beoltatnak azok, akiket minden nép és nemzet és nyelv közül hív el magának az Atya Isten, akik részesei lesznek az olajfa gyökerének és zsírjának egyaránt, azaz minden Izraelnek adott ígéret részesévé válnak Isten kegyelméből és választása szerint. Ezt a nem testi gyökerekkel bíró, természet szerinti vadolajfából kivágatott, majd a szelíd olajfába beoltott, elhívott népet nevezzük szellemi Izraelnek, aki a Felkent Fiúban való hit és engedelmesség által neveztetnek Isten népének, az Atya gyermekeinek és képviselik az Igazságot a világ felé, sőt, a világgal szemben.
20. A Felkent Jézus visszatérése
Az emberiség történelmének eddigi legnagyobb eseménye az volt, hogy az Ige testté lett, Isten Egyszülött Fia emberi formát öltött és egészen emberré válva magára vette a világ bűneit. Azonban Jézus ígéretet tett rá, és a Szentírás erről számos helyen említést tesz, hogy a mennybe való felvitele után, amikor elérkezik az Atyától elrendelt ideje, a Fiú vissza fog térni, mint Király, ítéletet tesz minden ember fölött. Jézus visszatérése Isten népének ma ugyanolyan élő reménysége kell, hogy legyen, amennyire várva várt esemény volt emberként való megtestesülése.
Jézus visszajövetele drámai esemény lesz az emberiség történelmében. Ez a döbbenetes esemény az emberiség egy kritikus, sőt válságos időszakában következik be. Az Ő megjelenése ténylegesen bekövetkezik, valóságos, minden emberi szem számára látható történelmi eseményként fog megtörténni, amit az egész akkor élő emberiség érzékelni fog. Jézus az Ő teljes isteni valóságában és dicsőségében fog megjelenni, az angyalok seregei fogják kísérni. Megjelenésének dicsősége megsemmisítő erővel sújtja az ellenségeit. Hangjára feltámadnak a hitben meghalt halottak, akik az Övéi, az eljövetelekor életben lévő választott, kegyelmet nyert hívők pedig elváltoznak és elébe mennek a felhőkbe, a mennyei seregekhez a feltámadott halottakkal együtt, hogy örökké az Úrral legyenek. Jézus, az Egyszülött Fiú ekkor a megváltottak egész seregét a mennybe, a szellemi szférába viszi, az Atya színe elé, a megöletett Bárány menyegzői vacsorájára.
Jézus visszatérése a földet megrendítő erővel fogja sújtani, a föld majdhogynem kietlenné és pusztává, majdnem lakhatatlanná fog válni. Az emberiség csupán egy kicsiny hányada, egy nagyon kevés számú maradék éli csak túl a Jézus visszatérését kísérő kataklizmát, megjelenését. Ez a maradék azután elkezdheti, illetve részt vehet a föld újjáépítésében és az ezeréves krisztusi királyság, a millennium megalapításában.
21. Isten népének ismertetőjegye: a szeretet
Isten népének egyik ismertetőjele a világ számára is hirdeti, hogy Krisztus tanítványai vagyunk – ez a jel pedig a közöttünk lévő szeretet.
A Szentírás leírja a világi emberek és a hamis egyház jellemző tulajdonságait a végidők idején: az emberek lesznek önmagukat szeretők, a pénznek szerelmesei, kérkedők, kevélyek, felfuvalkodottak, versengők, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, olyanok, akiknél megvan az istenfélelem látszata, de megtagadják annak erejét. Az emberi ego dédelgetése és felmagasztalása hatalmas csapás az emberre. Azonban pontosan ez és a fenti felsorolás jellemző a végidők emberére.
Ezzel szemben Isten egyházának gyülekezeteire a fenti felsorolás ellenkezője igaz, tehát az igazságot fogják hirdetni, igaz hiten fognak állni, az embereket az igaz testvéri kötelékek fogják összefűzni és a Szent Szellem bennük való munkájának gyümölcseit fogják felmutatni, ami bennük lesz: szeretet, öröm, béketűrés, békesség, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Mindezek között egymást építik, egymást felemelik, segítik. Szeretetben, békességben élnek egymással, ha lehet, akkor mindenkivel. Semmiképpen nem támadhat fel közöttük a versengés, rivalizálás, pletykálkodás, manipuláció, harag, intrika, leuralás, vagy kérkedés, felfuvalkodás.
Szeretetben, versengés nélkül, alázatban szolgálnak egymás felé, és imádják a Teremtő Atyát.
22. A világtól elkülönült egyház
Isten egyházának gyülekezetei nem megalkuvóak e világ istenének rendszerével, azaz átmeneti előnyök érdekében sem vesznek fel olyan közösségi formákat, vagy gyülekezeti sajátosságokat, amelyek nem a szentírási mintát követik, hanem e világ rendszere szerinti valók. Távol maradnak és tartózkodnak minden felekezetiségtől, az állami támogatásoktól, politikai elköteleződéstől és állásfoglalástól. Az állam törvényeit, rendeleteit természetesen betartják, legalábbis addig, amíg azok betartásával nem hágják át Isten parancsolatait, az Ő törvényeit.
Isten egyháza nem attól válik „egyházzá”, hogy az országban kormányzó éppen aktuális világi hatalom „hivatalos egyházi státuszt” ad egy közösségnek. Isten egyházának gyülekezetei az Istentől való elhívás nyomán állnak fel és szerveződnek kisebb vagy nagyobb közösségekké. Nincs szükség jogi bejegyzésre, egyesületté, felekezetté alakulásra ahhoz, hogy a Szent Szellem kegyelmi ajándékai megjelenjenek a gyülekezetekben. Mivel a világi kormányzatokat keresztül kasul áthatja e világ istenének ördögi hálója, sőt, a pénzügyi rendszer is Sátán teljes felügyelete alatt áll, ezért az egyház nem kér, és nem is fogad el állami támogatásokat. E világ rendszere a Mammon oltárán áldozza fel az emberi élet nagy kincseit, értékeit. Ha állami (adó) pénzeket fogadunk el támogatás gyanánt, mint Isten egyháza, akkor ezen mammoni szellem általi befolyást engedünk a közösség fölött.
Isten egyháza nem egy világi intézményrendszer.
Ahhoz, hogy bárki hiteles hirdetője és szószólója legyen Isten üzenetének, nem állami akkreditációval rendelkező intézményekben kell képzettséget szerezni, hogy aztán lelkészi vagy éppen lelkipásztori végzettség birtokában, egy világi intézmény engedélyével hirdethessük az igazságot. Isten nem állami jóváhagyáshoz köti az üzenet hirdetésének jogát, hanem az Ő Szent Szellemén keresztüli elhívásához. Az Istentől való ismeretet pedig nem egy prekoncepciókat sulykoló, azaz hamis előfeltevéseket kialakító manipulált tananyagból kell elsajátítani, hanem hagyni kell, sőt, hittel ráállni, hogy Isten beteljesítse az Ő ígéretét, és a Szellemén keresztül valóságosan elvezessen minket minden igazság felismerésére. Ilyen okok miatt az úgynevezett felekezetek vagy egyházak teológusképzői legtöbbször csupán a Nikolaiták tanításai és cselekedetei szerinti irányok, amit Jézus gyűlöl. A teológia pedig többnyire nem több, mint gnosztikusok képzése.
23. A világtól elkülönült hívő
A világban folyamatosak a háborúk, a harcok. Ezeket a harcokat nem Isten vívja, akkor sem, ha sok esetben az Ő nevére hivatkozva vívják azokat. A háborúk mindig a Sátánnak az eszközei, hogy mint aki kezdetektől embergyilkos, az embereket rávegye arra, hogy egymást öljék. Káin testvérgyilkossága óta a séma változatlan. Kegyetlen gyűlölettől felhergelt, vagy éppen az ördögi kegyetlenség miatt elkeseredett és bosszúszomjas emberek megtévesztett tömegei pusztították egymást és lelték halálukat a harcmezőkön Sátán és gonosz szellemeinek legnagyobb örömére. Ilyen okok miatt Isten Egyháza gyülekezeteinek tagjai nem vesznek részt katonai akciókban, háborús előkészületekben, háborúra, harcra, fizikai erőszakra történő agitációban sem.
A „Ne ölj” parancsolat világosan fogalmaz. Ennél fogva nem helyes részt venni háborúkban, ahol emberek valami elképesztően gonosz ördögi hatékonysággal, a legkülönfélébb és kifinomult technikával mészárolják le brutálisan az embertársaikat. Ráadásul nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mindezt számukra egy teljesen ismeretlen háttérhatalmi érdek kiszolgálóiként teszik, olyan bábokként, akiknek az élete mit sem ér az őket mozgató erők szemében. Mindennek tetejébe a Sátán és az ő gonosz seregei a legteljesebb örömüket lelik abban, amikor emberek tömegeit fordítják egymás ellen manipulációikkal, a világ kormányainak befolyásolásával és hitetéseikkel.
24. A végidők egyháza
Isten az Ő Fiának visszatérését megelőző időszakra, azaz a végidőkre vonatkozóan egy különleges feladattal bízza meg az Ő népét, mégpedig a végső evangélium hirdetés feladatának elvégzésével. Isten végidei népének jellemzője, hogy megtartja az Isten parancsolatait, a Jézus hitét és náluk lesz a Jézus krisztus bizonyságtétele, azaz a prófétaság szelleme. A Szentírás szerint ez a nép – habár nagy és kiváltságos munka bízatott rá, mégis – súlyos szellemi hanyatláson megy keresztül. Ám az is megíratott, hogy e nép maradéka valóságosan megtérésre jut, és különleges szellemi állapotba kerül, amikor is az Isten kegyeméből részesei lesznek a Késői Eső kitöltetésének, azaz a Szent Szellem végidőkben történő rendkívüli kiáradásának, ahhoz hasonlóan, ahogy ez egyszer már az apostoli időkben megtörtént. Az igaz egyház Szent Szellemmel betöltekezve, isteni erővel felruházva hatalmas munkát végezhet majd.
Ebben az utolsó nagy igehirdetésben minden elhívotthoz eljut a Jó Pásztor hívó hangja, és mindenki, akinek a szívében Istentől való elhívás van, és akiben az Istenhez való tartozás vágya van, meg fogja hallani azt. Isten népe, a Maradék teljessé válik. A minden népből, nyelvből és ágazatból elhívottak sokasága egybegyűjtetik, hogy Isten szócsöveiként hirdessék az igazságot, és hogy felkészíttessenek a Vőlegénnyel való találkozásra.